2011.10.21.
23:38

Írta: Cervantes444

A kilencedik lakó

Sajnos, mivel hétvégén nem sűrűn lesz időm frissíteni, a kilencedik szavazást előbb zárom le és jön a tizedik kategória. Köszönöm mindenkinek aki szavazott! Remélem a következő szavazásoknál is jelen lesztek :)

 

Véget ért egy újabb szavazás.

A sereghajtó Twilight lett, előtte nem sokkal végzet Rarity. A negyedik Applejack lett, a harmadik a félénk Futtershy. A második egy elég nagy hajrában Pinkipie lett és a győztes nem más, mint Rainbow Dash.

Hallgassuk meg a jelölteket.

Először persze Twillight-ot kérdeztük meg

Twillight: Ez nem lehet igaz! A könyvem szerint ezeket a szavazásokat, mindig a legnépszerűbb jelölt nyeri meg! Miért nem vagyok elég népszerű? Cuki vagyok, művelt, kedves és aranyos! Újraszámlálást követelek!

Ez után Twillight és Christian együtt tüntettek különböző transzparensekkel, hogy elérjenek egy újabb szavazást.

Majd Rarityt faggattuk.

 Rarity: Ó pedig már megterveztem a bevonulási öltözékemet. Kár érte. Mindegy, a rucit azért megtartom. Meg így legalább nem érintkezek azzal az ízléstelen plebsszel, akiket a villába zsúfoltak. Láttátok milyen göncökben vannak ezek? Szörnyű! Egyedül Bellenek van ízlése a bentlakók közül.

   A következő a sorban Applejack volt.

Applejack: Hát osztán? Mink az almafalvon nem élünk ilyen hülyeségekkel, mint valóságshow.

Ám az interjút megzavarta Ed és Rummy váratlan felbukkanása.

 Ed: Senki se mozduljon!

Rummy: Apllejack mostantól a túszunk! És addig nem adjuk át a Dinka Villa producereinek, amíg nem tesznek minket a helyére!

Applejack: Öhm…srácok. Nem én nyertöm mög!

Rummy: Mi a pics…Ed, nem azt mondtad, hogy Ő az?

Ed: Nem tom’, ezek a pónik olyan egyformák.

Applejack: Viszont ott van a barátnőm, Twillight, ott tüntetnek a szőke sráccal. Ha akartok, tüntessetek velük.

Ed: Na, vegyülünk a pónibulával, meg a pankra sráccal?

Rummy: Ed, te totál hülye vagy? Tüntetni niga dolog! Tüntessen a f.szom! Megyek inkább tojást sütni.

 

A botrány után Fluttershyt próbáltuk meginterjúolni. Ez azonban nem sikerült. Megijedt és zavarba jött a kamerától. Az ágy alól pedig nem tudtuk kiszedni. De küldött utána egy ezer oldalas bocsánatkérő levelet, aminek röviden az a lényege, hogy örül, hogy nem Ő győzött és gratulál Rainbow Dashnak.

Ezután a vesztesek közül már csak Pinkiepiera kellett várnunk.

Pinky: Az egyetlen dolog, ami zavar, hogy akartam rendezni magamnak egy búcsú bulit. De így majd szervezek egy bulit Rainbownak. IGEN! Egy gratulálok bulit! Azt követi egy afterparty, amit követ egy afterafterparty! Ami éjfélig tart és az már egy szilveszteri buli lesz, a következő nap, pedig az aligátorom születésnapi bulija lesz!

Sajnáljuk Pinky , talán…

Pinky: Ja igen és akkor lesz egy záró buli, ami a következő buli, nyitó bulija lesz. Aztán lesz egy meglepetés buli, majd egy pizsama party!

Sajnálju Pinky, talán leg…

Pinky: Ú-ú-ú és lesz egy Mókuszfészek háziparti a Dinka villa kiesett versenyzőivel és…

MENJ MÁR INNEN PINKY!
Szóval…Sajnáljuk Pinky, talán legközelebb…

Most pedig eljött az idő, hogy gratuláljunk, a győzte…

Pinky: ja igen és lesz egy ultra after party, ami…

TŰNJ INNEN!!!!!!!

 

Szóval, hallgassuk meg mit mond Rainbow Dash.

Rainbow Dash: EZ AZ BÉBI!!!! NYERTEM!!! OHMYGOSHOHMYGOSHOHMYGOSH! Ne aggódjatok kedves szavazók! Elérem, hogy a Villa a jelenlétemmel 20%-al menőbb legyen! Alig várom, hogy beköltözzek! A lakótársaimat egytől-egyig ízig-vérig brónivá varázsolom a stílusommal!

 

És most hallgassuk meg, mit mondanak a titok szobában Rainbow leendő lakótársai.

 

Quagmire: Migiri bajtársak… nehéz idők járnak rám… szóval senki ne lepődjön meg, ha olyan dolgokat teszek, amiket szégyellni fogok… vagy amit a póni szégyellni fog… ismeritek a mondást, négy lába van a lónak, mégis meg…

 

F. Dani: Egy póni? Pff…pfff.. WHEHEHEHEHE XDDDDD… na most komolyan, hol az igazi új lakótársunk? Vagy Ő az? Pff…milyen neveik vannak már? Például Twilight… hogy hívják ennek apját-anyját, Kőszívűember fiai és Egri csillagok? Meg Applejack apját hogy hívják, Jack Daniels? Lol!

 

Belle: Csak egy nagy szemű, naiv, éneklő kislánynak van hely a villában, és az én vagyok, nem ez a póni! Máris van egy ellensége.

 

Dr. Cox: Egy póni… eljött az idő, mikor életem legszánalmasabb szökési tervét viszem véghez. Ezzel a kis műanyagkanállal próbálom kiásni magamat, ha sikerül tudni fogjátok, mert a következő elmebeteget nem fogom kommentálni. A póniról pedig csak annyit, hogy a bájos külső ne tévesszen meg senkit, ez a pónicsaj csupán a Hasbro termékek reklámozásához ért. Ha megbocsátotok, elkezdek ásni egy alagutat…

 

Joy: Bakker! Ha vége ennek az egésznek, ezt a Dasht befogom csomagolni és oda ajándékozom Earl elhülyült testvérének, Randynek. Csípni fogja! Bár azért Applejacknek jobban örültem volna. Ilyen névvel biztos csak egy bulis-piás csajszi lehet!

 

Burgergő: Én egy kicsit tartózkodom a póniktól… kicsit… kicsit nagyon… k.rvára félek az összestől… És ez még repül is! Egyszer egy póni megpróbálta leharapni a tökömet. A körülményeket inkább nem részletezném.

 

Hókuszpók: Ez most komoly? A törpökre azt mondják, csak az Én képzeletemben léteznek, erre meg idehoznak egy beszélni és repülni tudó lovat? Ráadásul hupikéket… a rózsaszín, vagy a fehér miért nem volt jó a népeknek? Persze, csak a hupikék beszélő póni a jó, igaz? Gyűlölök mindenkit! GYŰLÖLÖM, GYŰLÖLÖM, GYŰLÖLÖM!

 

CM Punk: Hát igen…PG Era…minden műsort utolér. Én a bevállalós rocker stílusáért azért adok egy esélyt, hátha jó arc ez a Rainbow gyerek, de azt jobb, ha megjegyzi, itt, és bárhol máshol a világon, Én vagyok a legjobb! Szóval, ha velem akar versenyezni, azt nagyon rosszul teszi. Egyébként, mindenki nyugodjon meg, Cox tuti nem fog kijutni… Belehalna, ha az indokolatlanul óriási egóját és paraszt hajlamait nem élhetné ki másokon, úgyhogy tuti abba hagyja félúton az ásást és visszatolja az egótól duzzadt vastag seggét! És ha már Dr. Cox, hagy mondjak el egy személyes történetet, Dr Coxról…

Punk történetét cenzúráztuk Vince McMahon kérésére.

CM Punk: Ó hogy rohadnátok meg….

 

Szólj hozzá!

Címkék: beszavazás

A bejegyzés trackback címe:

https://dinkavilla.blog.hu/api/trackback/id/tr963321122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása