2011.10.21.
23:58

Írta: Cervantes444

A tizenkettedik lakó

Túl vagyunk egy újabb szavazáson. A szavazás megdöbbentően alacsony eredményeket hozott, sajnos két szavazatszűz is született, Pókember és Ripster személyében.

Pókember: Abszolút felháborító, hogy manipulálták a szavazást! Igen, manipulálták, máskülönben hogy lehet az, hogy én nem kaptam egyetlen árva szavazatot sem. A veszélyérzékem bizsereg gyerekek. Ben bácsi mindig mondta: nagy hatalom, nagy felelősség. A szavazók nagy hatalmat kaptak, de nem bánnak felelősségteljesen vele. És így egy igazságtalan eredmény született. Így csatlakozok a Christian-ből és Twillightból álló tüntető bizottsághoz!      

Meg akartuk kérdezni az amortizált rocksztárt is, Ripstert. Sajnos azonban tragédia történt. Mivel ez volt az utolsó esélye, hogy karrierje újra a csúcson legyen, Ripster feladta és öngyilkos lett. Japán vizekre úszott, ahol hagyta, hogy kifogja egy japán halászhajó. A család és barátok a megemlékezést, az őt feldolgozó sushi étteremben tartják.

 

Majd meglátogattuk Batmant is a titkos barlangban.

Batman: Jobb, hogy így alakult, az éj leple alatt nem lenne, aki üldözze a bűnt Gothem city elfajzott utcáin.

Riporter: Na és Gordon felügyelő?

Batman: Jó, Gordon felügyelő itt lenne….

Riporter: És a korábbi segédjei, Robin, Éjszárny, Batgirl?

Batman: Jó igen… de akkor is…

Riporter: Na és akkor itt lenne még Vadásznő, Kérdés, Zöldíjász, Macskanő, mivel ő átállt a jófiúkhoz.

Batman: Na de kérem, azért mégis én vagyok, aki…

Riporter: És ott van még Superman és az Igazság Ligája.

Batman: KÉSZ! ENNYI! ELÉG VOLT! EZT EDDIG TŰRTEM, KIFELÉ A BARLANGOMBÓL!

 

Sajnáljuk Batman, talán legközelebb.

Végül a győztesnek, Vadócnak gratuláltunk, aki ezzel a villa negyedik dívája lett.

Vadóc: Így elsőre nem vonz, hogy a villába költözzek. Bár ha jobban belegondolok, a mutánsüldöző robotoknál és a tüntetőknél nem lehet rosszabb. Egy kis változatosság egy X-mennek is jót tehet. Induljon a banzáj!

Gratulálunk Vadóc. Most pedig, hallgassunk bele, mit gondolnak az új lakótársukról a dinkák.

 

Quagmire: Szóval ő lenne Vadóc, igaz? És ha hozzáérek, akkor elvesztem az eszméletemet, igaz?

Producer: Pontosan.

Quagmire: Akkor eszméletlen jó lehet vele a szex! Migiri úgy ám!

 

F. Dani: Már látom is magam előtt, ahogy Quagmire rá nyomul, majd fogja és Vadóc agyon veri! Istenem, milyen szép látvány lesz!

 

Belle: Amikor azt mondták mutáns, valami szörnyre számítottam. Most már tudom, hogyan értették. Sokáig gondolkoztam, hogy Vadóc egy fiús lány, vagy egy lányos fiú. Aztán rájöttem, hogy transzvesztita. Persze, én megértem őket, így Vadóccal se lesz semmi bajom. Meg aztán, annak a mocsok leszbikus póninak is kell egy barátnő…

 

Joy: Azért a szuperhős liba jobb, ha megjegyzi, hogy én a kemény csaj kategóriában jutottam be ide. Értitek? Kemény csaj! Szóval, ha azt hiszi, Ő lesz itt a méhkirálynő, csak mert szuperhős, akkor majd kiverem a fogait, hogy tudja, ki a főnök!

 

Hókuszpók: Maga Vadóc szimpatikus… csak a neve nem… az egyik rohadt kis törpicseket pont így hívják! Gyűlölöm őket! GYŰLÖLÖM!

 

Rainbow Dash: Végre lesz egy normális csaj a villában! Joy egy kretén, Belle pedig egyáltalán nem olyan kedves, mint ahogy egy Disney hercegnőt elképzeltek. Sőt, igazából egy kétszínű k.rva! Beszólt a cukijegyemre! Értitek, a cukijegyemre! Amúgy a fiúkkal jól elvagyok. Kivéve Burgergővel, ő valahogy furcsán viselkedik, mikor megszólítom. De akkor is, jó lenne egy barátnő, akivel lehet beszélgetni a csajos dolgokról, ostoba liba stílus nélkül. Remélem egy liba se nézi a műsort.

 

Ady Endre:…

Producer:…

Ady Endre:…

Producer:…Ady, nem akarsz esetleg mondani valamit…

Ady Endre: Kuss, éppen írok!

Producer: De…

Ady Endre: KUSS!

 

Dr. Cox: Nem vagyok hajlandó Vadócról nyilatkozni, ugyanis nagyon dühös vagyok. CM Punk, megtalálta és megette az összes mézes zserbómat, amit titokban becsempésztem. Köcsög pankrátor.

 

CM Punk: Nem vagyok hajlandó Vadócról nyilatkozni, ugyanis nagyon dühös vagyok. Perry, megtalálta és megette az összes kókuszgolyómat, amit titokban becsempésztem. Köcsög orvos.

 

Burgergő: Találtam egy csomó mézes zserbót és kókuszgolyót! Megettem mindet, mivel stressz helyzetben vagyok, az a repülő póni folyton üldözz! Egyébként Vadóc nagyon-nagyon szimpi csaj, jól megleszek vele.

 

Son-Goku: Szerintem nagyon jól elleszünk. Vadóc is egy olyan megnem értett szuperhős, mint jó magam. Már alig várom, hogy beköltözzön.

 

Lippai László: Segítség, Son-Goku elrabolt!

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: beszavazás

A bejegyzés trackback címe:

https://dinkavilla.blog.hu/api/trackback/id/tr213321153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.